Ha még egyszer élhetnék...

     A napokban valaki megkérdezte: ha a halál után még egyszer visszatérhetnék, másként élném-e az  életemet? Hirtelen azt válaszoltam, hogy nem. De később mégis elgondolkoztam és…

    Ha életemet újra kezdhetném, kevesebbet beszélnék  és többet hallgatnék. Nem gondolnék arra, hogy egyelőre nem hívok  vendéget azért, mert a lakásom tapétája kifakult, és a heverőm anyaga is színét veszítette. A nappaliban mernék száraz kenyeret enni, nem félnék a morzsáktól, és nem izgatna a kandalló körüli rendetlenség sem. Türelemmel hallgatnám nagyapámat, amikor fiatal éveiről mesél. Nem követelném meg, hogy egy meleg nyári napon a kocsi ablaka fel legyen húzva, mert összeborzolódik a frizurám. Nem engedném, hogy a rózsa formájú gyertyám megolvadjon az egyik ablakban, hanem gyakrabban meggyújtanám. Gyermekeimmel gyakrabban leülnék a parkban  játszani, és kevesebbet gondolnék a fű által okozott  zöld foltokra. Tévézés közben kevesebbet nevetnék és könnyeznék, inkább figyelnék az élet nehézségeire. Férjemmel jobban megosztanám a felelősséget. A heveny rosszullét esetén is lefeküdnék, nem  gondolva arra, hogy nélkülem a hivatalban megáll a világ. Nem várnám, hogy állapotosságom kilenc hónapja  gyorsan elmúljon, inkább örvendeznék minden pillanatban, hisz a bennem fejlődő élet az egyetlen módja az Isten csodás tervével való együttműködésnek. Fiamnak, aki izzadtan érkezett haza a játékból, nem mondanám: “ Elég volt, hagyd abba, mosakodjál meg, mert már kész a vacsora!” Gyakrabban mondanám: ''Szeretlek” és ritkábban “Nagyon sajnálom…”, de mindenek előtt, ha újból kezdhetnék mindent, minden  percet tudatosan élnék meg… addig figyelnék, míg  tényleg meglátok mindent… átélném… és nem engedném el soha.

                                                      Bruno Ferrero