Nézz tükörbe, kedvesem, s mondd el nekem, mit látsz:
Mit súg az a szem, mi rád néz, ajkak, arc és sok ránc?
Mit súg az a szem, mi rád néz, ajkak, arc és sok ránc?
Másképp hoznád meg a döntést, ami jelenedbe elvitt?
Mi vezérelné most lépted: inkább félelem vagy a hit?
Ha most tíz év történését visszatekerhetnéd,
Életednek nagy próbáit vajon másként vennéd?
Lenne elég bátorságod, tüzed, szenvedélyed,
Hogy a belső céljaidat egyszersmind elérjed?
Nézz tükörbe, kedvesem, vannak-e még álmaid?
Hova lettek káprázatos, hamvas fehér szárnyaid?
Van-e elég könnyedséged felszállni e porból,
Vagy a félelem béklyója még a földhöz láncol?
Mi volt fiatalságod nagy álma, s mért ment füstbe minden terved?
A múlasztásnak nehéz súlya felszusszannod ma sem enged.
Nem merted a lépést tenni, döntést hozni, elindulni,
Attól féltél, túl nehéz lesz a sok akadállyal megbírkózni.
S mit mondanak mások, ugye, térjél észhez, légy normális,
Ne akarjál olyan nagyot, gondolkozzál, ahogy más is.
Állj csak szépen be a sorba, hol a középszerűség az úr,
Kitűnni, meg mást akarni, álmot kergetni vadul -
Nem való az neked, gyermek, járj szépen a valóságban,
Elvégre sok elvárásnak meg kell felelj a világban.
Nézz tükörbe, kedvesem, s felelj meg most erre:
Ha már időd nem maradna, EGY vágyad mi lenne?
Mi az, mi a legfontosabb, s hol keresel kifogást,
Jobb-e langyos kényelemben követni a megszokást
Vagy netalán szenvedéllyel tövig taposni a gázt?
Van-e belső látomásod, ami motivál és megtart,
Vagy csak pénzt meg autót, házat gyűjtesz, s lelked közben meghal?
Melyik az az egy nemes cél, amit másokért megteszel,
szeretettel, áldozattal áldássá te hogyan leszel?
Nézz tükörbe, kedvesem, s halld, amit most mondok:
Elmondom, én miben hiszek, tudok egy nagy titkot.
Mély meggyőződésem nekem, hogy véletlenek nincsenek
És hogy 'ahol szívetek van, ott lesz a ti kincsetek'.
Semmiképpen nem véletlen, mi a te nagy tálentumod,
Hisz éppen ennek függvényében szabnak reád feladatot.
Isten régen kigondolta, miben legyél erős, okos,
Mi legyen a TEhetséged, mert két ember nem azonos.
A belső cél és indíttatás mindig ebben gyökerezik,
Az álmodnak szenvedélye, mi ereidben csörgedezik
Ebből fakad, az erődből, mit ragadj meg hittel,
Mert ha Isten álmot ültet, erőt is ad hozzá, hidd el.
Ha eddig a tükröt nézted,
Vagy netalán a tükörképed,
Akkor mostan hunyd le szemed,
S vegyél egy nagy lélegzetet:
Szívleld meg, mit itt olvastál,
Gondold meg, hogy miért vártál
Ilyen soká s nem indultál.
Szedd össze a bátorságod,
S fogalmazd meg azt az álmod,
Amit Isten elültetett,
A szívedben dédelgetett
S amit még az időd enged-
Ne tétovázz, bátran tedd meg!
