2014 nyara összefoglalva

      Gondolkozom, hogy vajon mi is lenne az, ami legelőször eszembe jut az idei nyárról... Csak annyit tudok mondani róla - így egyetlen gondolatba összefoglalva - hogy egyáltalán nem úgy alakult, ahogyan év elején vártuk. 
      Rég nem írtam már arról, hogy mi is van velünk valójában. Nos, most fogok. Jó bőségesen :)

      Az egész júniusban kezdődött. Egyetlen hetet dolgoztam a hónapból, utána szabadságra kérettem magam, mert sejtettem, hogy már ígyis túl sok túlórám van összegyűlve. Azon az egy héten viszont azzal a doktornővel dolgoztam, aki minden kezdőnek mindig segít, utánajár a dolgaiknak, kezeskedik értük. Velem is így tett (az előző "felettesemmel" ellentétben, aki magasról tett az egészre, fogalma sem volt, hogy én hány órát ülök a kórházban vagy hogy mit is csinálok ott). Szép lassan pedig olyan dolgokat tudott meg ő is meg én is, amelyek hát egyáltalán nem voltak nekem kedvezőek.

       A legelső az volt, hogy a kórház komoly anyagi gondok miatt egyetlen túlórát sem tud nekem kifizetni, hanem a részmunkaidős szerződésem lejártáig nekem otthon kell ülnöm. Szóval a korábbi véglegesítéshez fűzött reményeim kegyetlenül szét lettek törve. Hiába fejeztem ki többször is nemtetszésemet aziránt, hogy inkorrekt módon én sosem voltam tájékoztatva semmi belső ügyről - nem volt már mit tenni. Annyit viszont megbeszéltünk a doktornővel, hogy akkor szeptembertől, amennyiben lehet, az ő keze alatt kezdjem meg végleges és teljes munkámat.

       Persze, hogy nem tudtam teljes mértékben megnyugodni és karbatett kézzel várni a szeptembert. Úgy éreztem, hogy ebben a kórházban nagyon nem egyenesek az emberek, nem mondanak el semmit, nem világosítanak fel, mindenről csak az utolsó utáni pillanatban lehet értesülni és valahogy nem tartanak egyáltalán fontosnak. A Levi tanácsára tehát úgy döntöttem, hogy keresek máshol is állást. Egy helyre el is hívtak rögtön interjúra, oda elmentünk. Stuttgart-tól kb. 3O km-re egy kisvárosba. És igen, nagyon el voltam ragadtatva a megbeszélés után. Kicsi barátságos kórház, kisebb osztály, szorosabb csapat - és ami a legfontosabb, a főorvos nyitott volt, barátságos, személyesen vezetett körbe és egyből megmondta, hogy ő gondolkodás nélkül felvesz, én kell eldöntsem, hogy jövök-e.

     Akkor 2 nap hatalmas dilemma és döntésképtelenség következett. Fogalmam nem volt, mi alapján kellene döntenem. Elvégre az interjúról mindekét fél kellemes benyomással távozott. Nagyon tetszett az a hely. A csapat sokkal kellemesebb, a munka valamivel kevésbé megterhelőnek tűnt. Ettől a munkahelytől viszont nem akartam elfutni. Mert őszintén megmondom, úgy éreztem, hogy ha egyből elmegyek innen, akkor az olyan lenne, mintha elfutnék a nehezebb elől. Mert ebben a kórházban egyértelműen sokkal nagyobb a stressz s a nyomás. Nem akartam gyengének tűnni. Reméltem, hogy helyt tudok állni itt is és, ahogy mások, én is be tudok tanulni és meg tudom szokni. Ígyhát két álmatlan éjszaka után visszautasítottam az állást. Legnagyobb meglepetésemre a főorvos azt írta nekem, hogy ennek ellenére ő engem bármikor visszavár. Akkor még nem tudtam, hogy ez lesz a megmentőm.

     Ezzel pedig szinte a július is eltelt, mi pedig készültünk hazautazni egy jóó hosszú szabira. Furcsa módon a személyzetisektől nem kaptam meg a szeptemberi végleges szerződést, de nem is foglalkoztam vele. Egyszerűen csak megbeszéltem velük, hogy küldjék el mailben, én aláírom s visszaküldöm. Azzal hazautaztunk.

      Öt hetes családi vakációnak indult. Nagyon is jól méghozzá. Mindaddig, amíg kb a második héten megkaptam a várva várt levelet. Amiben érthetetlen módon egy 5O%-os szerződés állt. Onnantól pedig mondhatni végérvényesen eldőlt bennem az, amit előző hónapban nem tudtam eldönteni. Tudtam, hogy én azt nem fogadhatom el, nem írhatom alá. Ezúttal azért imádkoztam, hogy ne tudják megváltoztatni ezt a félmunkaidős ajánlatot, én pedig tudjak más helyet keresni és elmenni onnan. Amikor megkérdeztem, hogy engem miért nem értesítettek és világosítottak fel arról, hogy komoly anyagi gondok vannak és esetleg az én alkalmazásom is nehézségekbe ütközhet, azzal magyarázkodtak, hogy hát ők sem tudták ezt előre. Na, akkor indulhat ismét az álláskeresés. Szét is küldtem ismét a jelentkezésemet legalább 4-5 helyre, mielőtt végre felhívtam az főorvost, akitől úgy váltam el, hogy visszavár.
     Hihetetlen, de azonnal elkezdték az intézkedést, 2 napon belül elküldték postán a szerződést és minden papírt. Ezek tényleg éreztették, hogy szükségük van rám, és mindent megtesznek azért, hogy oda menjek. Meg volt szervezve a felvilágosítás: mindenről papírt küldtek, tisztán le voltak írva a dolgok. A lakásról is gondoskodtak, hogy megkapjuk a szobát, amit kértünk. Egészen másképpen bántak velem már a legelső perctől kezdve. Így három hét után el kellett jönnünk otthonról. Szeptember 1.-re már az új helyen kell lennünk, munkára készen.

      A várakozási időszakban tele voltam kétségekkel. De az Úr félretette nekem ezt a helyet. Én elszúrtam a döntést, de Ő helyrehozta nekem. Hála legyen Neki! Ennek így kellett lennie, nekem innen Saarbrücken-ből el kellett jönnöm. A kollégák a kórházban persze sajnálták, hogy így alakult, de ezen most még a főorvos sem tudott változtatni. Felvettek előttem mást, s így az én felvételem már anyagi akadályokba ütközött. De nem baj. Úgyis mindig panaszkodtam és elégetlenkedtem itt. Mindig ki voltam merülve és ingerült voltam. És nem utolsó sorban, Levinek is sokkal jobbak a munkakilátásai. Adja az Úr, hogy az új hely sokkal jobb legyen - minden szempontból. Megújult reményekkel kezdjük az őszt. :)