A múlt heti éjszakai ügyeleteim miatt mostanában a megszokottnál több napot voltam itthon. Az első napok mindig alvással telnek, az azt követőek pedig semmittevéssel.
A tegnap láttam egy videót a neten, amiben UNESCO képviselők buzdítottak adományozásra - február 29-én, azon a napon, amit csak minden negyedik évben egyszer kapunk ajándékba. Igen, van olyan is, hogy időt kapunk ajándékba. A kérdés csak az, mit teszünk vele.
Nem hazudtam, még csak szépíteni sem próbáltam, amikor azt mondtam, hogy szinte semmit nem csinálok egész nap, amikor itthon ülök. A házimunkát töredelmesen elvégzem, mosok, főzök, takarítok - de ennyiből állna az életem? Sokat bolyongok a világhálón, céltalanul, anélkül, hogy valami érdemlegesbe belebotlanék, hogy valamit tanulnék, továbbfejleszteném magam szellemileg. Sokmindent halogatok, mert most éppen nincs kedvem hozzá, azt mondom, fáradt vagyok, holott igazából csak nagyon kényelmes. Szakmailag mondhatni szinte csak abból élek, ami rám ragad.
Fiatal vagyok még és mégis pár napja azon töprengek, hogy mi lenne, ha nem hagynám ennyire nyomtalanul eltelni az időmet. Ha többet tanulnék, olvasnék - Bibliát, híreket, érdekességeket, medicínát. Ha minőséggel és valódi tartalommal tölteném meg azokat az órákat, amik minden nap megadatnak és akkor talán méltón tudnák hálát adni is érte. Hogy érezzem, hogy valamit alkottam, létrehoztam, tettem.
Kicsit félelmetes, hogy 27 évesen ilyen dolgok foglalkoztatnak. Talán mert most épp egy olyan sorozatot nézek, ahol a főhős egy halhatatlan orvos. Vagy talán azért, mert egyszerűen túl sok a szabad időm és nincs jobb, amivel lekössem magam. Mi lenne - vagy sokkal inkább mi lehetne belőlem, ha kamatoztatnám, vagy legalábbis jobban használnám az Istentől kapott tálentumaimat? Ha végre kicsit megerőltetném magam és felfogóképességem, memóriám határát kezdeném tesztelgetni? Ha minden nap 1 órát tanulnék, egyetlen igeverset megtanulnék kivülről, 1 aprósággal kedveskednék férjemnek, 1 fejezetet elolvasnék egy könyvből, 1O szót megtanulék egy idegen nyelvből - esetleg minden nap véghezvinnék 1 apró kedves cselekedetet valakivel, aki azt nem tudja viszonozni. Vagy éppen többet mozognék, többet tennék az egészségemért. Egyszóval tudatosabban, tartalmasabban élnék.
Mikor ébredünk rá végre, mennyire véges az időnk, milyen hamar elszállnak életünk napjai, órái? Mikor ébred fel bennünk végre a felelősségtudat és késztet cselekvésre? Mikor nézünk magunkba és szabunk határt az elmulasztásnak? Mikor fog végre bántani a lelkiismeretünk a sok haszontalanul és tartalom nélkül eltöltött nap miatt? Mikor fogjuk tudni végre elmondani, hogy én valóban minden tőlem telhetőt megtettem, amire időm és erőm adatott? Tegyünk minden nap 1 valamit, ami előrébb visz, ami közelebb visz minket Istenhez és egymáshoz, ami jobbá teszi ha nem is a világot, de legalább a közvetlen környezetünket és tartalmasabbá az életünket.
Ma, tavasz első napján kezdjük ezt el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése