Vége az egyetemi éveknek, lejárt a gondtalan fiatalkor, eltelt az az időszak, amikor még nem kellett komoly döntéseket meghoznom és elszállt az az idő, amikor pátyolgatni kellett, mint egy gyenge gyermeket.
Habár még mindig nem érzem teljes mértékben, de felnőttem. Férjhez mentem, meglett a saját kis családom és mostmár magamnak fog kelleni gondoskodnom arról, amit eddig a szüleim biztosítottak és adtak meg nekem. Hat hosszú éven keresztül tanultam azért, hogy egyszer eljöjjön az az idő, amikor ezáltal a megélehtést kell majd biztosítsam a családom számára. Eltelt az az idő, amikor meg volt engedve, hogy a nehéz döntéseket elhárítsam magamtól, megússzam őket. Néha azt érzem, bánom és sajnálom, hogy ez így volt. Talán hamarabb bele kellett volna kóstolnom az élet nagy kihívásaiba, mernem kellett volna többmindent megtenni, hiszen csak így tanul az ember. Nekem amit megmondtak, mindig ahhoz tartottam magam, ritkán mertem ellenszegülni vagy áthágni az utasításokat. Most pedig - talán pontosan emiatt - sokszor tele vagyok bizonytalansággal és határozatlansággal, még mindig szükségem van útmutatásra, támogatásra. Nem vagyok elég határozott, elég önálló. Ezzel tisztában vagyok. Sajnos nem tudok józanul és nyitott szemmel-elmével végiggondolni egy-egy élethelyzetet és az adott lehetőségeket helyesen felmérni.
A másik dolog, ami nagyon zavar, hogy mindig meg akarok felelni (legtöbbször csak az én téves elképzeléseimnek...) és folyton másokhoz hasonlítom magam. Nem vagyok elégedett a teljesítményeimmel, a kapacitásommal, folyamatosan gyengébbnek érzem magam másoknál. Mindenféle téves gondolatokat szül az elmém saját magamról, téves képet alkotok magamról, s ha sikerül is ezeket lebontanom, hamar újraépülnek. Pedig egyáltalán nem a teljesítményeimmel és kapacitásommal van a gond - ezt az agyammal nagyon jól tudom -, hanem sokkal inkább azzal, hogy megengedem ezeknek a romboló gondolatoknak, hogy egyáltalán megszülessenek. Pedig ha a saját gondolataimon nem tudok uralkodni és köztük rendet teremteni, akkor hogy is várhatom el, hogy egészséges rend uralkodjon az egész életemen??
De azt hiszem, úgy érzem, hamarosan meglesz a gyógyszer ezekre is. Tudom, hogy magamnak kell megküzdenem ezekkel a belső 'démonokkal', és hamarosan meg is lesz rá a lehető legjobb alkalom: novemberben 4 hétre Németországba utazok gyarkolatozni. Egyedül.
Először nagyon féltem ettől, hogy egyedül kell elmennem, de mostmár rájöttem, hogy egyedül rajtam múlik, mennyire fogom ott jól érezni magam. Hiszen minden agyban dől el. Hiszem, hogy nagyon fogom élvezni, tetszeni fog nagyon, s ami még fontosabb, ez egy óriási lehetőség a számomra! Csakis vidáman és boldogan állhatok hozzá ehhez és hálásnak kell lennem ezért a lehetőségért. Itt a nagy alkalom, hogy a talpamra álljak, hogy megtanuljak döntést hozni, megtanuljam felmérni a helyzeteket és a lehetőségeimet, feltaláljam magam bármilyen körülményben és megtanuljam értékelni magam úgy igazán! Nagyon nagy szükségem van arra. Tudom, hogy erős leszek, hiszen sokkal erősebbek vagyunk, mint azt gondolnánk. És végülis csak 4 röpke hétről van szó! :-)
Most, hogy jobban belegondolok, mintha egyre jobban várnám ezt a nagy utazást... :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése