Péntek van. November 8. Fél háromkor hazajöttem, és megcsapott a friss felmosó illata: a takarítónők már jártak a szobámban. Lecserélték az ágynemüt és a törölközőket, kivitték a szemetet, felmosták a fürdőt. Úgyhogy tiszta szoba fogadott a hétvége tiszteletére.
Hétfőn érkeztem meg ide Saarbrücken-be. Délután. Merthogy a busz késett, és még a kelleténél is később értem ide. Na de a személyzeti osztályon olyan rendesek voltak, megvártak és nem volt semmi gond végülis. Megkaptam a kulcsot a szobámhoz - és másra nem is nagyon volt már lehetőség, mert 3 óra után nem volt már ott senki más, nem tudtam egyebet intézni.
Először is a bentlakás (személyzeti szálló) itt van a kórház mellett. Az egész klinika, igazgatóság épülete, öregek otthona, fitnesz centrum, emeletes parkolóház, gyermekklinika, helikopter leszálló, kantin - minden egyhelyen van, az egész egy nagy telep fent egy dombon, szinte hogy az erdőben. A szoba, amit kaptam, takaros, tiszta, kicsi fürdőszoba, pici konyhaszekrény 2 rózsás gáztűzhellyel, kagylóval és hűtővel beleépítve. A választófal mögött pedig a szoba: ágy, szekrény, iróasztal, tévéasztal tévével s az erkélyajtó - merthogy minden szobához jár erkély is.
Hétfőn tehát nem csináltam egyebet, csak kipakoltam, kényelembe helyeztem magam és átaludtam az egészet, ami a napból maradt :)
Kedden reggel kezdődött az izgalom. 8-ra mentem fel a kórházba, meg kellett keresnem a neurológia osztályt meg minden. A titkárnőnél be kellett jelentkeznem, ő pedig elvitt a többiekhez, és rájuk bízott.
8-tól kezdődött a reggeli megbeszélés, ahol az éjjel érkezett betegeket beszélik meg. Utána vizit az osztályon a főorvossal (= Chefarzt = Chef ), utána a rezisek is vizitelnek a saját betegeiknél. 12-től röntgen megbeszélés: az osztályon levő betegek előző napi CT, MR és esetleges mellkas röntgen képeit-leleteit értékelik ki a radiósok. Utána ebéd. Kaptam én is Winterberg-kártyát (Winterberg utcán van a klinika, másnéven Winterberg-klinika) s így ingyen kapok ebédet. De csak most, mert hospitáns vagyok. Ha dolgozni fogok, már nem lesz ingyen semmi. Ebéd után pedig mindenki elvégzi a még maradt dolgát: kiutaló levelek, a betegek elbocsátása, kardiológiai, belgyógyászati konziliumok.....
Megmutatták azt is, hogy az alagsorban honnan kell kivennem a tiszta köpenyt: a kártyával egy automatából. Futószalagon jönnek a mosodából a tiszta ruhák. S a kártyában van egy chip, amibe bele van táplálva a méret, oda kell tartani az automata elé, s jön ki belőle a tiszta köpeny és nadrág :)
Az első 1-2 nap nagyon sokmindent kellett intézzek... Elmentem a városba, hogy valamilyen módon internetem legyen. A városban semmit nem ismerek, folyton útbaigazítást kellett kérnem. Egyáltalán nem egyszerű dolog egyedül eljönni egy teljesen idegen országba, ahol idegen nyelvet beszélnek. Az a német, amit otthon az iskolában meg tanfolyamokon tanítanak, az kb arra elég, hogy az üzletben, utcán ezt-azt megkérdezzen az ember, el tudjon csevegni alapszinten valakivel. Az, amit itt beszélnek az orvosok, az ápolónők, az olyan, hogy az ember kedve elmegy az egésztől. Akcentussal és szörnyű gyorsan. Azt érzi az ember, hogy el van veszve. Hazajöttem 2-3 óra körül a kórházból, és az agyam teljesen le volt fáradva, mert egész nap annyira kellett figyeljek, hogy utána nem voltam jó semmire. Nem kevés idő kell, amíg át tudunk állni teljesen egy másik nyelvre. Még ha otthonról hoztuk is az alapokat.
A nagy szerencsém az, hogy a rezisek nagyon kedvesek, segítőkészek és mind bevándorlók :) - Albánia, Szíria, Kamerun, Kína, Grúzia, Bulgária, sőt még Románia is. Mind átmentek ezen, tudják, hogy mi a pálya. Még most is van közöttük, akinek a németjét nehezen lehet megérteni. Egészen jól összebarátkoztam az albán és a grúz lánnyal, velük lógok egész nap, velük járok a betegekhez, ők magyaráznak nekem. A nagyobb orvosokkal (Oberarzt) nem is igazán keresem a kontaktust, mert remeg a gyomrom, hogy nem értem meg, ha mondanak valamit. Úgyhogy egyelőre meghúzom magam jó hátul és kerülöm a 'nagyok' tekintetét is.
Minden nap van egy rövid időszak, amiután hazajövök, hogy elkap a kétségbeesés. Azt érzem, hogy ez nagyon nehéz, nem vagyok rá képes, nem fogok tudni semmi fejlődést mutatni ez alatt a 4 hét alatt stb stb. De aztán ha lefoglalom magam valamivel, s nem gondolok ezekre a dolgokra, akkor hamarabb elmúlik :) Hiányzik nagyon a férjem. Hiányzik az otthon. A megszokott nagy, széles ágy, s az, hogy sose vagyok egyedül abban az ágyban. Van akit megölelni-megpuszilni este elalvás előtt. Hogy van otthon, akihez szólni. Ezek az apró dolgok azok, amik igazán tudnak hiányozni az embernek. Hogy testközelből hallja a párja hangját, hogy lássa és megérintse az arcát, hogy elsírja neki magát, ha éppen ahhoz van kedve és ettől megvigasztalódik, megkönnyebbül és meg is erősödik. Na de azt tartom szem előtt ilyenkor mindig, hogy ez most egy nagyon hasznos próbaidő és erősnek kell lennem. Hatalmas lehetőség arra, hogy rengeteg újat tanuljak és új kapcsolatokat és barátságokat alakítsak ki. A legelső szakmai tapasztalataimat egy német, csúcsteljesítményű Stroke Unit-ban szerzem meg. Azért ez sem semmi, ha jobban belegondolunk. És végül mindig ugyanarra a következtetésre jutok: hálát kell adnom ezért a lehetőségért, még ha nehéz is most, mert ebből egy nagyon jó karrier kerekedhet, ha én is kellőképpen odateszem magam és mind nyelvi, mind szakmai tudásomat napról napra bővítem.
Hat igen..igy tovabb :) alakul lassan
VálaszTörlés