Minden nap egy lépéssel közelebb

     Hogy mihez?  Óó, hát többmindenhez is. 


        Lejárt a német nyelvvizsgaaaa!!!! Olyan hihetetlen, hogy egész évben erre készültem, októbertől jártam órára, azért hogy ez a híres Goethe vizsga egy nap alatt lejárjon. Mennyi előkészület! Mennyi tanulás! Persze, hogy nem csak a vizsga miatt tanultam, hiszen ha minden jól megy (és miért ne menne jól?), és megvalósítjuk terveinket, akkor életem elkövetkező éveiben az eddig megtanultakat fog kelleni felhasználnom és kamatoztatnom. De ez is egy nagyon fontos lépés volt, amit meg kellett lépnem. Egy feladat volt, amit teljesítenem kellett. Egy olyan lépcsőfok, ami közelebb visz a végső célhoz. A kitelepedéshez.

     Lehet, hogy velem van a baj, hogy túlságosan nagy figyelmet és fontosságot tulajdonítok neki, lehet hogy túldramatizálom ezt az egész dolgot, de egy éve erre készülünk! Ez egy olyan pont, ami köré összpontosult minden más már hónapok óta! Számtalanszor elképzeltem már magunkat meghitt családi hangulatban drága férjecskémmel, egy kis csendes, rendezett, otthonos lakásban, ami csak a miénk, egy kis erkéllyel, ahova reggel kiülhetek a kávémmal vagy este egy forró teával, a csendes kisvárosi életet, a rendezett, tiszta, kóborkutyáktól mentes, zöld utcákkal, és nem utolsó sorban - a munkahelyemet is elképzeltem már. Azt is, hogy egészen biztosan rohadt nehéz lesz az elején - egyedül a teljes ismeretlenségben, egy olyan nyelvet beszélve, ami szinte hogy rémidegen... De ha tanulni és fejlődni akarok (és akarok!), és jól el akarom sajátítani a szakma alapjait (amire itthon kezdőként általában nem sok esély van), akkor egyértelmű a válasz. És nagyon őszintén: azt a pillanatot is várom, amikor büszkén elmondhatom magamról, hogy németországban dolgozó magyar orvos vagyok, és igenis megdolgoztam érte, hogy az lehessek. És elképzeltem, hogy néhány volt évfolyamtárssal együtt megyünk ki ide-oda, járunk kirándulni,  vagy legalábbis közel lakunk majd egymáshoz, és találkozgatunk, összejárunk, tartjuk a kapcsolatot és megosszuk egymással a sok-sok új élményt, minden szépségével és rútságával együtt.

      Szóval most még tele vagyok lelkesedéssel, tervekkel, elvárásokkal és álmokkal. És a tudattal, hogy küzdelem nélkül nincs győzelem, nehézségek és próbák nélkül nincs siker. De az embernek mindig kell legyenek álmai és elképzelései, mindig kell cél lebegjen előtte, és mindig harcolnia kell  azért, amit el akar érni.